Japán Horror Mesék — Hyakumonogatari Kaidankai és Kimodameshi

Forrás: http://www.hcm.org.il

A Hyakumonogatari Kaidankai (百物語怪談会 – kb.: A Száz Lidércmese Gyűjteménye) nevű játék már az Edo-korban is nagy népszerűségnek örvendett, bár eredetét homály fedi. Többek szerint a szamurájok bátorságpróbájaként alkalmazták először, később azonban a városlakók kedvelt nyáresti időtöltéséül szolgált. Igazán népszerű a nyomtatás elterjedése után lett: rémtörténetek hadát jegyezték le mind Kínában, mind Japánban.

Nagyon egyszerű játékról van szó: ha leszáll az éj, egy szobába kör alakban elhelyeznek száz darab meggyújtott gyertyát. A vendégek és a játékosok a gyertyák köré gyűlnek, és elkezdődik a lidércmesék regélése. Minden egyes mese végén eloltanak egy gyertyát, így a szoba egyre sötétebbé válik. Minden elfújt gyertya nagyobb spirituális erőt idéz meg. Mire az utolsó gyertyára kerül a sor, egy rémséges természetfeletti entitás megjelenését várják – hiszen addigra hatalmas erők szabadultak már fel – a teljes sötétségben. Régebben főként újhold idején játszották a Hyakumonogatarit.

Főként a tikkasztó nyár során várták az emberek az éj leszálltát: Obon környékén a békakuruttyolás és kabócaciripelés közepette számítottak a lelkek visszatérésére. Ezért nem meglepő, hogy a nyár derekán a japánok más félelmetes, szellemekkel foglalkozó dolgokkal is szórakoztatták magukat: ilyen a Hyakumonogatari mellett a Kimodameshi (肝試し – kb.: Bátorságpróba).

A Kimodameshi főként a fiatalság körében népszerű. Egy megfelelően félelmetes helyet – gyakran temetőt, elhagyatott ösvényt – kiválasztva néhányan elrejtőznek, míg a többieknek – gyakran fiú-lány pároknak – végig kell menniük az éjszaka közepén a kiválasztott úton, míg társaik folyamatosan ijesztgetik őket. A félénk japán fiatalok körében randizásnak pont megfelel ez a játék: a félelem mindig jó indok az összeakaszkodásra, hiába nem éppen a legidillibb hangulatot adja a talpak alatt roppanó faágak zöreje vagy a komor sírkövek csendes kertje.

Zárásképp szeretnék elmesélni egy történetet, melyet egy Hyakumonogatari Kaidankai keretében meséltek. Az eredeti verzió több történettel együtt itt olvasható.

Forrás: http://www.freewebs.com/cosmologies

A Kuchisake onna (口裂け女) csókja

Egyszer… Egy éjszakán, nem is olyan régen egy Taro nevű üzletember igencsak becsípett a szakétól, mellyel egy sikeres üzlet lezárását ünnepelte: sok pénzt hozott ez a vállalatnak, illetve saját karrierjének is jót tett. Munkatársaival iszogatott, többet, mint általában.

A bárban egy nő is ült. Teljesen egyedül. Elegáns és gyönyörű　volt, elbűvölő szemekkel és csillogó, fekete hajjal. Annyira nem volt szokatlan, hogy orvosi maszkot viselt, ilyen ez az évszak: a maszk befedte arcának alsó részét, védelmet nyújtva a pollenektől és a szennyezésektől, melyek fertőzték a levegőt. Taro, az üzletember sokkal bátrabbnak érezte magát, mint általában: a nő mellé ült, és beszélgetni kezdett. Eldicsekedett a sikeréről és a pályája felíveléséről, italt is rendelt neki, amit a nő meg sem érintett.

私 きれい? - Forrás: http://www.pds.exblog.jp

Higgadtan, de érdeklődve válaszolgatott a férfinek, aki azt javasolta, hogy elmehetnének egy bizalmasabb bárba, amit ismer, és még csak nincs is olyan messze. A nő bólintott, Taro pedig, az üzletember munkatársaira kacsintva kivezette őt az utcára.

A férfi gyorsan haladt, hogy minél előbb a közeli, sötét sikátorba érhessen a nővel. Ott aztán magához húzta, és belenézett az elbűvölő szemeibe: „Szép vagyok?” – kérdezte a nő reszkető hangon. „Gyönyörű” – érkezett a válasz, és a férfi arcával a nő felé közelített. „Szép vagyok?” – ismételte meg a nő a kérdést, miközben feje mögé nyúlt, és kibontotta az akadályt kettejük ajkai között. „Gyönyörű” – válaszolta ismét, egyre inkább szomjazva a csókra. A maszk lecsúszott a nő szájáról és Taro, az üzletember kővé dermedt, sikoltani is képtelen volt. A nő szája felhasítva fültől fülig ért, s teljesen eltakarta arcának alsó részét. A száján lévő két hasítás elővillantotta éles fogait. Állkapcsa az emberi képzeletet felülmúló szélességre nyílt, torz szája ismét megformálta a kérdést: „Szép vagyok?”.

Taróról, a 30 éves üzletemberről többé senki sem hallott.

Legalábbis ezt beszélik.

Egy újabb gyertya lángja szunnyadt el, s az árnyak az otthonodban egyre inkább egy széles, szájtátó mosolyra hasonlítanak…